Mányoki Attila ötödik lett Ottensteinben. A magyar hosszútávúszó az ausztriai 14 kilométeres versenyen 3 óra 39 perc alatt ért célba. A Közösségben az Egészségért program nagykövete neoprén ruha nélkül, klasszikus úszónadrágban versenyzett, míg az első négy helyezett neoprénben úszott.

 - A tó számomra meleg volt, de a közelgő amerikai úszás miatt is szerettem volna ilyen körülmények között is kipróbálni magam. A versenyt klasszikus úszó nadrágban teljesítettem, mivel majd a Hawaii-szigeteken is csak ilyen formában úszhatok. Kisebb cikk-cakk után a 15 km-es megtett távot végül 3 óra 39 perc alatt teljesítettem. Végig jól éreztem magam, és egy egyenletes tempót sikerült úsznom. Nagyon pozitív érzéseim voltak, annak tükrében, hogy edzésből kellett teljesítenem a legnehezebb periódusban! – nyilatkozta Mányoki Attila, aki legközelebb augusztus 1-én versenyez legközelebb. A magyar világklasszis augusztus elején is Ausztriában indul.