Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szkander - Az Európa-bajnokság volt a tét az ob-n

Rangos nemzetközi versennyé avanzsálódott a szkander országos bajnokság első állomása. A kecskeméti ob-n ugyanis dél-koreai, szlovák és román versenyzők is indultak – tudtuk meg Csabai Attilától, a Magyar Szkander Szövetség elnökétől.

 

Az országos bajnokság már a májusi Európa-bajnokságra is kvalifikált. „Ilyenkor hazai pályán igyekszünk úgy felkészíteni a versenyzőinket, hogy a nemzetközi mezőnyben is ütőképesek legyenek. A kecskeméti ob-n például több magasan kvalifikált szkanderosunk is egy súlycsoporttal feljebb indult...” – mondta Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

„Eljutottunk oda, hogy több nemzetközi megkeresés is érkezik, hogy egyik vagy másik külföldi versenyző elindulna az erős magyar mezőnyben. Ezért fordult elő, hogy külföldi szkanderosok is asztalhoz álltak az ob-n” – összegzett Csabai Attila.

0 Tovább

Erőemelő-világbajnokság: Szabó negyedik lett, nem szerzett Világjátékok-kvótát

Szabó Ágnes negyedik lett az orlandói erőemelő-világbajnokságon, így nem szerzett Világjátékok-kvótát. A Magyar Erőemelő Szövetség tájékoztatása szerint a +84 kilogrammos súlycsoportban versenyző magyar kiválóság guggolásban és felhúzásban is magyar rekordot ért el, de ez most kevés volt az éremhez. Szabó akkor szerzett volna indulási jogot a Világjátékokra, ha az első háromban végez. 

Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke elmondta, Szabó teljesítménye jó eredménynek számít, hiszen éppen csak lemaradt a dobogóról, és még nem lehet százszázalékosan kijelenteni, hogy nem lesz magyar erőemelő a 2017-es nem olimpiai sportágak világversenyén. 

„Szabó Ágnes jól teljesített. Guggolásban 237.5 kilogrammos magyar rekordot ért el ezen a vb-n, felhúzásban pedig beállította a magyar csúcsot 200 kilós teljesítménnyel. Innentől abban bízhatunk, hogy esetleg valaki visszalép, vagy még ott van a szabadkártyás indulás lehetősége” – összegzett az elnök. 

A Világjátékokat mindig a nyári olimpia utáni évben rendezik meg, 2017-ben a lengyelországi Wrocław lesz a házigazda.

Az erőemelők következő világversenye a decemberi Európa Kupa lesz, amelyet Málagában rendeznek meg. 

0 Tovább

WDSF Standard Formációs Világbajnokság – Nem lesz címvédés Pécsett!

Biztos, hogy nem lesz címvédés a pécsi WDSF Formációs Standard Világbajnokságon. A vb-aranyérmes német 1 TC Ludwigsburg ugyanis nem tudta kvalifikálni magát a december 4-i világversenyre. A magyar színeket két formáció, a Szigo TSE és a Szilver TSE képviseli azon a világbajnokságon, amely hatalmas show-t ígér.

 

December 4-én Magyarországra figyel a táncos társadalom világszerte. Miután Minszk visszalépett a vb-rendezéstől, Magyarország beadta a pályázatát a világbajnokság megrendezésére, és nyert. A szervezők a döntés óta gőzerővel dolgoznak az előkészületeken. Kialakult a végleges mezőny, és nagy meglepetésre nem találjuk az indulók között a regnáló világbajnok 1 TC Ludwigsburg formációját. A német bajnokságban a vb-aranyérmes ugyanis csak harmadik lett, így a Braunschweiger TSC és a Schwarz-Gold Göttingen érkezik Pécsre Németországból. 

Magyarországot a Szigo TSE és a Szilver TSE képviseli a világbajnokságon. „A világbajnokságon nagy hangsúlyt fektetünk a fénytechnikára, olyan látványelemek lesznek, amelyek még jobban kiemelik a produkciókat a parketten. Izgalmas versenyre számíthat mindenki, aki ellátogat Pécsre december 4-én. A vb-n kívül egy latin Grand Prix-t is rendezünk” – számolt be az előkészületekről Kapronczai Balázs, a szervező bizottság vezetője. 

0 Tovább

Hollywoodi hírességek előtt kommentál Polgár Judit

„Bár többségében oroszok rendezik a New Yorkban zajló sakkvilágbajnoki döntőt, az esemény nem más, mint egy hamisíthatatlan amerikai show” – mondta Polgár Judit, a vb-döntő szakkommentátora. 

 A nemzetközi sakknagymesternek a Magnus Carlsen-Szergej Karjakin sakkvilágbajnoki döntő az első alkalom, ahol szakkommentátorként vesz részt.

 „Voltam egy jó pár rangos világversenyen, de hangulatában ez a vb-döntő mindenen túltesz. A megnyitó az valami fantasztikus volt. Vörös szőnyegen való bevonulással, fotózkodással, autogram-osztással kezdődött az egész. Már akkor kiderült, hogy az amerikaiak nagyon komolyan gondolják az egészet” – nyilatkozta Polgár Judit a 96.4 Rádió 1-nek. 

 A szervezők külön stúdiót építettek a vb helyszínén, itt kommentál Polgár Judit is, az egyes versenynapokat pedig mindig valamelyik híresség nyitja meg. 

„A hivatalos megnyitót Adrian Grenier színész vezette, akit többek között Az Ördög Pradát visel című filmben is láthattunk és aki nagyon szereti sakkot. Az első napot például az Emmy-díjas Woody

Harrelson nyitotta meg” – mondta a magyar sakknagymester, aki nagyon élvezi új szerepét.

0 Tovább

Polgár Judit: A sakk imázsának is jót tesz a fiatalítás

Polgár Judit új arcát mutatja New Yorkban. A nemzetközi sakknagymestert ugyanis a Magnus Carlsen-Szergej Karjakin sakkvilágbajnoki döntő hivatalos szakkommentátorának kérték fel, amit ő elfogadott. A november 30-ig tartó finálé az első alkalom, ahol Polgár Judit szakkomentátorként vesz részt.

"Korábban erre még nem volt példa, hogy világbajnoki döntőt kommentáltam volna, így ez teljesen új helyzet számomra” – mondja minden idők legjobb női játékosa.

Polgár Judit szerint ez a vb-döntő lesz az első, amelyet már az új generáció tagjai játszanak.

„Ezek a játékosok nem csupán szakkönyveket vettek igénybe a felkészülés során, hanem számítógépekkel tréningeztek. A sakk imázsának is jót tesz a fiatalítás, hiszen azáltal, hogy huszonévesek játsszák a vb-finálét, jobban bekerül a fiatalok látókörébe” – tette hozzá Polgár Judit.

Magnus Carlsen még 2013-ban Csennajban hódította el a világbajnoki címet. Akkor az indiai Viswanathan Anand ellen nyert 6,5-3,5-re. Az indiai azt megelőzően hat évig volt veretlen. 

A döntőn egyébként a második mérkőzés is döntetlennel zárult. A 26 éves Karjakin játszott világossal és a felek 33 lépés után adták remire a mérkőzést. A harmadik partit hétfőn rendezik. Az 1,1 millió euró összedíjazású 12 játszmás döntőn.

0 Tovább
«
1234

Közösségben az Egészségért

blogavatar

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyaránt. Ne feledd, egyszer mi is elkezdtük és végigjártuk ugyanezt az utat...

Utolsó kommentek